A hideg üvegfalat tapintom vakon,
S félek, hogy mikor szemem kinyithatom,
Látnom már nem lehet.
Fenn, a homokóra tetejében lebegsz,
S én remélni sem merem, hogy észrevehetsz.
(Új homokszem pereg)
Miként e szem, pereg le utolsó percem,
S nem hiszem, hogy valaha lesz elég merszem,
Hogy Teeléd álljak,
S két csillogó szemedbe mondjam: szeretlek!
A súlyos porszemek lassan eltemetnek,
Megölve a vágyat.
Nem szeretnék többet e rövid sorokkal,
Mint halkan suttogni kiszáradt torokkal,
(Akkor is, ha furcsa)
Hogy alighanem én most belédszerettem.
(De az idő rohan bőszen, megveszetten)
Te vagy létem kulcsa.
Kisvárda, 2006. augusztus 17.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.