Folyton rólad írok, már naponta többször is,
Minden perc nélküled még eggyel több tövis.
Hogy nem láthatlak, kegyetlen gyötrelem,
Minden eltelt perccel jobban szenvedem.
Engem a sors többé nem pártfogol.
Tőled függ: az élet menny lesz, vagy pokol.
Folyton csak ülni, versek fölött, tollal a kézben,
Ez a tehetetlenség elemészt egészen.
Folyton csak fojtogat kényszerképzetem,
Hogy írnom kell, mert békét csak így ad a szerelem.
De Őelőtte már nincs többé irgalom,
S az ésszel a harcot többé nem vívhatom.
Itt vagy bennem, te gondola Velencében,
Én meg itt maradtam e kéjes kelepcében.
Ámor. Így hívják a hatalmas királyt.
Szívem irgalomért csakis érted kiált.
Nem tudom leírni végtelen imádatom,
Így szívemet, lényemet végleg neked adom.
Nem tudok már tenni semmit ellene,
Végleg elnyelt a vágyak tengere.
Kisvárda, 2002. december 26.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.