Reszketek, mert nem tudom, dönteni, hogy fogsz,
Jégbe zártál most szavaddal, ami úgy fáj,
Mert most ajkad lágy íze számban olyan rossz,
Félek, hogy magamra hagynál.
Úgy hiszem, hogy még szeretsz. Hát ez is átok?
Kapkodásból még eddig nem eleget sírt
Napként izzó két szép szemed? De kiáltok:
Kérlek, hát ne áss saját sírt!
Hisz Te érezted, hogyan búsul a tört szív,
Hát miért kell végzeted iránt rohannod?
Mert már magad érzed, velem Te is törsz így
Ketté, s megtörik a hangod
Kisvárda, 2006. február 20.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.