Attól félek, ha most aludni térek el,
Túl korán jön majd a reggel,
S telefonon majd Te keresel fel,
Hogy menjek a holmimért, ha még érdekel.
De a kopott nadrág, s néhány kacat mellett,
Majd egy levelet is átadsz,
S látnom kell, ahogy elsápadsz,
Mikor búcsúzáskor utószor ölellek.
Addig van még bennem egy szemernyi élet,
Amíg nem kell utoljára
(Lelkem komor bánatára)
Búcsút vennem Tőled, s megölelnem Téged.
Addig saját vérében fetreng a remény
De amint ajtódon kilép
Két lábam, kérdezem miért
Vétek a szerelem, és nem pedig erény?
Kisvárda, 2006. február 17.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.