Hiába kérem a szerelmet, adjon nekem téged,
De a kor tűzfalával kettőnk közé lépett.
Hiába kérlelem, hagyjon szeretni téged,
Csak nem ad nekem semmi segítséget.
Folyton csak a tiéd minden gondolatom,
Akkor is téged látlak, mikor álmodom.
Tőled álmomban csak viszonzást kérek,
Bár tudom, köztünk vannak napok, hetek, évek.
Akkor is vágyom rád, ha tudom: lehetetlen.
Így maradtam benne, e gyötrő szerelemben.
Minden dologról csak te jutsz eszembe,
S angyali kezed érzem a kezembe’.
Szívem csak érted ég, kiolthatatlanul,
S az érzéseim itt maradtak bennem kimondatlanul.
Mert ha elmondanám, biztos kinevetnél,
S így szörnyű kínok között élve eltemetnél.
Így hát inkább megtartom ezen érzéseket,
És csak epekedve nézem kopott fényképedet.
Képes lennék várni, bármit megtenni,
Ha hagyna a szerelem téged szeretni.
Kisvárda, 2002. december 23.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.