Kegyvágy
Az utcákon csak párokat látok.
Szerelmes lett a tér, a park, a pad.
Évek óta tart ez az átok,
De hinni tudom még, hogy elapad.
S ha egy árny egyedül halad,
Oda tart, kivel az ágya egy.
Nekem ily árny talpamhoz nem tapad:
Istenekhez nem fűz e drága kegy.
Ha végre Hüpnosz karját markolom,
A boldogságot akkor meglelem:
Álmodni álmokért álmodom.
Magam előlem itt elrejthetem.
De eveznem ez álom-tengeren
Miután a nap az égre megy,
Már nem enged ébredő két szemem.
Istenekhez nem fűz e drága kegy.
Koponyám falába törve körmöm
Üvöltök, de soha nem jön válasz.
Én vagyok saját börtönőröm.
Könnyben fürdenék, de szemem száraz.
Addig, míg a vágy-szörny újratáraz,
Rohannék, de lábam súlya hegy.
S hova futnék, nincsen semmi támasz.
Istenekhez nem fűz e drága kegy.
Ajánlás
Egy vagy, hogy rajtam átok üljön?
Magány és vágy együtt furcsa elegy.
De hogy bármelyik is enyhüljön,
Istenekhez nem fűz e drága kegy.
Kaposvár, 2009. február 17.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.