Ím, mégis magamra hagytál.
Hittem Benned, de Te megtagadtál.
Inkább várjon rám a magány vaksötétje,
Mint szívemet újból összetépje
Rajtad kívül valaki más.
Éltembe napként ragyogtál,
Nélküled élő-halott vagyok már.
Hiába próbálok szót csalni torkomra,
Úgy fáj a szó, hallva és kimondva,
Hiszen mind Téged idéznek.
Álmok álmodója voltam,
S most nincs jelenem, jövőm, csak múltam.
Óh, mikor karodba borultam! Csak emlék.
De ha kérdeznéd, én így felelnék:
Hiába bár, de szeretlek!
Kisvárda, 2005. szeptember 28.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: http://Hutmacher-gmbh.de 2017.10.21. 20:42:14
Trackback: Highly recommended Reading 2017.10.21. 02:51:07
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.