Hozzá
Legutóbb, mikor erre hozott az utam,
(Vagy akár nevezzük úgy, felsőbb akarat)
Hittem, hogy e városnak csúfolt faluban
Nincs még egy ilyen hely, mint itt a fa alatt.
Itt álltam, cigarettám kezemben égett.
Hátam a fának vetve néztem a tavat.
Amint a nap ment le, úgy fejemben éledt
Egy gondolat, s agyamban fekhelyre akadt.
A tó sima víztükrén láttam a szemed.
Bár egy percre csak, de hittem, hogy te vagy itt.
O is megláthatta, mert általa veled
Díszítette belém fúródó nyilait.
Talán észrevetted, hisz ismersz igazán.
Számat elhagyni mégsem merték a szavak.
Csak nem akartam, hogy ez legyen, mi okán
Magad köré előlem félve raksz falat.
S most mégis itt állsz, kezedben vallomásom.
Beszéljen helyettem e néhány tömör sor.
Arra kérlek legyél télen nagykabátom,
Legyél forró nyáron hűsítő vörösbor!
Esőtől te óvj meg, a széltől te takarj!
Ünnepkor te legyél vasalt fehér ingem!
Remegő lábam alatt legyél a talaj!
Te legyél a Minden!
Kaposvár 2009. április 21.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.