Ím, újra kételyek közt őrlődöm,
S már semmivel nem törődöm,
Csupán a magam bajával,
S a lopakodó, fondor magánnyal.
Mi talán ólom álomba ringat,
S félek, hogy megkaparinthat.
De hátha délibáb csupán,
S felébredek egy rémálom után.
Azt mondják, ha lehunyt szemmel látom
Arcod, a szerelem álom.
És habár az enyém nyitva,
Te két szemed tündököl rám vissza.
Kisvárda, 2005. szeptember 29.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.