Ismét megálltam egy pillanatra.
Azt éreztem, valami hiányzik.
Mint ahogy halat vet ki folyó a partra,
Az Élet nálam is akképpen hiánycikk.
De az Élet számomra Magad vagy.
Újjászületnék, ha elérnélek.
Hiába józan eszem súgja: ”maradj, hagyd!”
Nélküled saját testemben nem én élek.
Fuldokolva ziháló test vagyok,
Miből az Élet maga száll tova,
Mert kit szeretek, most örökre elhagyott.
„Tán majd viszontszeret…”-E vágy oly ostoba.
Kisvárda, 2006. augusztus 22.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.