Az égnek piros alja,
Ez csak azt sugallja,
Hogy szél lesz, s vihar,
És hatalmas zivatar.
Száguld a felhő az égen,
Hádész szekere-képen.
Ebből tüzes nyilak csapnak ki,
S szörnyű dörömbölés követi.
A szél a fákat csavarja,
De gyökere erősen tartja.
Mégis, mint szörnyű rémek,
Hajlongnak ők szegények.
Levelük, viráguk süvít,
Nemsokára kopaszon sikít.
Ha tudna, ordítana,
Fájdalmába hamar belehalna.
Szakad az eső, kiömlött a dézsa,
S a sok csepp a földet ostorozza.
Szörnyű zivatar, talán sosem áll el,
Csak a felhő, de ő sosem száll el.
Na de mi történik? A viharnak vége!
Újra visszatért a szép nap az égre.
A hatalmas viharnak alig maradt nyoma,
Újra visszatért a régi tavasz kora.
Kisvárda, 2000. március 9.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.