Ím véget vetek a kételyek korának!
Talán ez sem lesz könnyű cseppet sem,
De a Sors ne nézzen saját bolondjának!
(Talán kettétör majd lelkem, ha megtettem)
Inkább dübörögve dőljön a nagy torony,
Tört emlékképek, szivárvány hangú varázs,
S ki előtt titkoljam, hogy siratni fogom,
S azt, hogy a romok alatt ég még a parázs?
Talán felsejlik majd arcod álmaimban,
De mi legalább ott boldogok leszünk majd,
S egyszer talán, ha keservem már kiadtam,
E szeszélyes Sors újra egymás felé hajt.
Pedig indulhatnánk az úton, mi közös,
A választás joga, íme most Tiéd csak:
(Én már ítélni nem tudok, elmém ködös)
Szavad fölemel, vagy villámként belém csap?
Kisvárda, 2005. október 1.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.