Dacból megcsókolom! Így majd elfeledlek.
Gyönyörű emléked adom fellegeknek,
Ne égesse szívem a keserű bánat,
Még mindig hogy vágyódom utánad!
Pedig Te voltál, ki eldobtad szívemet.
De ez eldobott szív gyakorta emleget.
Benne hiába kereslek, és ez úgy bánt.
Szívemben tőr, ha fogadom csókját.
Az ő csókja oly más. Oly hideg és sivár.
A Tiedre vágyom újra és újra már.
Dacból, dühből vagy bosszúból lett az enyém.
Már nem tudom. De foszlik a remény,
Hogy egyszer újra én is boldog lehetek.
Mert vissza nem hoznak azok a fellegek,
Amikkel elvitted boldogságom, s magad.
Nekem az ő hideg csókja marad…
Kisvárda, 2006. február 16.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.